Bejegyzés

Az ezt megelőző bejegyzésben már volt szó arról mik is azok a csakrák, és miért fontos foglalkozzunk velük.

Minden csakrához tartozik több minőség, belső állapot és életterület, ha megvizsgáljuk életünk ezen részeit, akkor meg tudjuk állapítani, csakránk jól működik-e vagy elakadásokkal küzd. A csakrák különböző tulajdonságokkal rendelkeznek: egy szín, egy drágakő, egy illat, egy mantra (egy hang vagy szótag), egy mudra (kéztartás), egy szimbólum, egy elem, egy érzékszerv, egy zenei hang tartozik hozzájuk, amikkel harmonizálni lehet őket, s amivel harmonizálni lehet azt az életterületet, amit szabályoznak.

Image result for koronacsakra

A spirál utolsó állomása a koronacsakra, mely a fejtetőn helyezkedik el. Szanszkrit neve: Szahaszrára, ami ezerszereset jelent, szimbóluma az ezer szirmú lótusz, és a félhold, meg a felette lévő pont. Mantrája lehet az AH, bár ez a csakra már az érzékelés, színek és a hangok felett áll. Az istenihez való kapcsolódás, az egység meglátása, az elfogadás, boldogság, megelégedettség tartozik ide. Eleme a gondolat.

Ha a koronacsakra nézőpontjából nézzük az életünket, az pont olyan, mintha madártávlatból néznénk egy várost. Úgy mindent látunk. Látjuk milyen célt szolgálnak az egyes események az életünkben. Ez főképp a szenvedéssel és fájdalommal járó életeseményeknél fontos, hiszen azok azért történnek velünk, hogy tanuljunk belőlük, és ők sokkal jobb és hatékonyabb tanítók, mint a pozitív életesemények. Akinek az életében bőség, szerencse és boldogság van, az könnyebben “ellustul”, és kevesebbet tehet a fejlődéséért, mint aki erre jobban rá van kényszerítve. A nehéz, fájdalmas eseményeknek pedig sokkal nagyobb a kényszerítő ereje.

Ha megértjük, hogy mi miért történik velünk, és elfogadjuk, hogy mindennek jó oka van, akkor elérhetjük a boldogság állapotát, kapcsolódni tudunk isteni részünkhöz, s megértjük, hogy minden a mi javunkat szolgálja. A boldogság állapotához, és a pillanat megéléséhez segít hozzá minket egy jól működő koronacsakra. Alulműködés esetén nem látunk ki a mindennapi teendők közül, tekerjük a mókuskereket, “letudjuk” a napokat, de kicsit elvesztjük a célunkat, hogy miért is csináljuk mindezt. Elidegenedés, depresszió, és unalom érzése is jelentkezhet. Ilyenkor jó hatású a meditáció, relaxáció, és a pránajáma gyakorlatok.

Túlműködés esetén nehezen boldogulunk a hétköznapi teendőkkel és álomvilágban élünk. Ilyenkor mentális problémák jelentkezhetnek (alvászavar,szorongás, skizofrénia, pszichózis, Parkinson- és Alzheimer-kór, stb.), mert túl sok az energia ezen a szinten, de nem tudjuk azt tudatosan kezelni. Ilyenkor jobb mellőzni a tudati gyakorlatokat, és földelés, illetve az ászanázás segíthet.

Az ide tartozó testrészek: koponya és az agy. A belső elválasztású mirigye a tobozmirigy.

Kibillenés esetén a következő dolgokkal lehet harmonizálni a koronacsakrát:

  • Színe: fehér, tiszta fény, arany, de a szivárvány színei is ide tartoznak
  • Illata: lótusz és levendula
  • Mantrája: AH
  • Zenéje: a koronacsakra hangja a csend :), de a tibeti hangtálas zenék jól harmonizálják ezt a részt
  • Kristálya: hegyikristály, gyémánt
  • Eleme: gondolat
  • Ételei: nyugtató hatású ételek: hagyma, padlizsán, lilakáposzta
  • Tevékenységek: relaxáció, meditáció és pránajáma (légzőgyakorlatok), ha a koronacsakra alulműködik, földelés és a gyökércsakra erősítése, ha a koronacsakra túlműködik
  • Jógagyakorlatok: ászanák közül a fejenállás, és minden olyan ászana, ahol a fejtető közelít a talajhoz, földelés és a gyökércsakra ászanái
  • Mantra: AUM mantra, zengetése és a szimbóluma is harmonizálja a homlokcsakrát
Image result for koronacsakra

Még csatlakozhatsz a Csakra Jóga Tanfolyamohoz!

És a végére itt a kedvenc homlokcsakra meditációm:

Az ezt megelőző bejegyzésben már volt szó arról mik is azok a csakrák, és miért fontos foglalkozzunk velük.

Minden csakrához tartozik több minőség, belső állapot és életterület, ha megvizsgáljuk életünk ezen részeit, akkor meg tudjuk állapítani, csakránk jól működik-e vagy elakadásokkal küzd. A csakrák különböző tulajdonságokkal rendelkeznek: egy szín, egy drágakő, egy illat, egy mantra (egy hang vagy szótag), egy mudra (kéztartás), egy szimbólum, egy elem, egy érzékszerv, egy zenei hang tartozik hozzájuk, amikkel harmonizálni lehet őket, s amivel harmonizálni lehet azt az életterületet, amit szabályoznak.

Képtalálat a következőre: „homlokcsakra”

A hatodik csakrát harmadik szemnek is szokták nevezni, ez a homlokcsakra. Ehhez a csakrához már nem rendelhető durva fizikai elem, itt már teljesen eltávolodtunk az anyagi világtól. A két szemöldök között, a homlok közepén helyezkedik el, szanszkrit neve adzsna, mely jelent észlelést és irányítást is. Ez utal arra, hogy hogy látásunkkal (és harmadik szemünkkel is észleljük a külvilágot, majd ami belső látásunkban megjelenik azzal irányítjuk életünket, azok a gondolatok, amik makacsul a fejünkben maradnak, nagy valószínűséggel előbb-utóbb valóra válnak.

Ábrázolása: egy kétszirmú ibolyaszínű lótuszon “ül” a mantramag az AUM, amit sokszor OM-nak ejtünk, mert az A és az U hangok összeolvadnak. A hindu hagyományok szerint ez a teremtéskor elhangzott szent teremtő mag-szótag (bidzsa mantra). Az „Om” a teremtés igéje, egy ősrezgés, mely eredetét tekintve öröktől való és az „Abszolút Igazságot” és a „Legfelső Isteni Teremtőerőt” képviseli. Fizikai hatásai, hogy megnyugtat és feltölt, segít az összpontosításban, ezért szinte minden jógaóra elején vagy végén elhangzik ez a mantra.

A homlokcsakra tanulási feladata: vállalni a felelősséget saját magunkért és hallgatni az intuíciónkra.

Kulcsszavai a következők: tisztánlátás, látás, fény, színek, intuíció, felelősségvállalás, lelki érettség, bölcsesség, ami a korral jár, megszerzett tudás helyes értelmezése, képzelőerő, vizualizáció, víziók, tiszta érzékelés, bizalom, jövőkép, életfeladat.

Az ide tartozó testrészek: minden érzékszerv, ami a fejen van, s ezek megbetegedése jelez problémát a csakrában. A látásproblémák, melléküreg gyulladások, vakság, fejfájás, rémálom, megerőltetett szem.

Belső elválasztású mirigye az agyalapi mirigy.

homlokcsakra alulműködése esetén elveszítjük szem elől valódi céljainkat. Benne vagyunk a mókuskerékben, “letudjuk” a napokat egymás után, de üresnek érezzük az életünket, nincs bennük lelkesedés és csodálkozunk hogy nem vagyunk boldogok. Sokszor nem a saját helyünkön vagyunk, nem azon a munkahelyen, nem azzal a párral, akivel lennünk kellene. A társadalmi nyomás, vagy a saját racionális gondolkodásunk eltérít a saját intuíciónktól, ami megmutatja a helyes utat.

csakra túlműködése esetén álomvilágban élünk, elveszítjük a kapcsolatot a mindennapi világgal, feladatokkal, rosszul boldogulunk az agyagi dolgokkal, az emberekhez való kapcsolódással. Ilyenkor érdemes földelni, és a gyökércsakrát erősíteni. Azért is fontos megerősíteni, és kitisztítani testünket (megfelelő étel/ital, elegendő pihenés és mozgás), hogy kellően földelt állapotban be tudja fogadni a homlokcsakra magas rezgésű, tűz minőségű energiáját, ha ez nem így történik ez az energia rövidzárlatot okozhat a rendszerünkben. A homlokcsakra túlműködése esetén megjelenhetnek különleges képességek is, mint az aura- és csakra látás, távolba, vagy jövőbe látás. Ezekkel a képességekkel nem szabad azonosítanunk magunkat, hisz ezek csak eszközök ahhoz, hogy jobban megismerjük magunkat, vagy másoknak hatékonyabban tudjunk segíteni. Ha csak kompenzációból vágyunk ezekre a képességekre, az nem visz előre, hanem csak hátráltatni fog, és problémát okoz.

Kibillenés esetén a következő dolgokkal lehet harmonizálni a homlokcsakrát:

  • Színe: ibolya, vagy lila
  • Érzékszerve: látás
  • Illata: jázmin, pacsuli, muskotályzsálya
  • Gyógynövényei: kukorica, borsmenta
  • Mantrája: AUM
  • Zenéje: “A harmadikszem-energiaközpontot a tudattisztító, elmenyugtató meditációs zenék harmonizálják. A lágy, finom hangzások, a nyugtató, relaxációs zenék tartoznak ide, melyek spirituális üzenetet is hordoznak. A spirituális zenék segítenek kikapcsolni az elmét, és magasabb tudatszintre emelnek.” (forrás)
  • Kristálya: ametiszt, zafír, lila színű kristályok
  • Eleme: fény
  • Ételei: nyugtató, csillapító hatású ételek: fekete ribizli, olajbogyó, szeder, kökény
  • Tevékenységek: meditáció, vizualizáció, sírás, nevetés
  • Jógagyakorlatok: Itt már inkább a tudati gyakorlatok kerülnek előtérbe, de minden olyan ászana jótékony hatású, amikor a homlokcsakra a talajhoz ér, vagy a talajhoz közelít
  • Mantra: AUM mantra, zengetése és a szimbóluma is harmonizálja a homlokcsakrát
Képtalálat a következőre: „homlokcsakra”

Még csatlakozhatsz a Csakra Jóga Tanfolyamohoz!

És a végére itt a kedvenc homlokcsakra meditációm:


Az ezt megelőző bejegyzésben már volt szó arról mik is azok a csakrák, és miért fontos foglalkozzunk velük.

Minden csakrához tartozik több minőség, belső állapot és életterület, ha megvizsgáljuk életünk ezen részeit, akkor meg tudjuk állapítani, csakránk jól működik-e vagy elakadásokkal küzd. A csakrák különböző tulajdonságokkal rendelkeznek: egy szín, egy drágakő, egy illat, egy mantra (egy hang vagy szótag), egy mudra (kéztartás), egy szimbólum, egy elem, egy érzékszerv, egy zenei hang tartozik hozzájuk, amikkel harmonizálni lehet őket, s amivel harmonizálni lehet azt az életterületet, amit szabályoznak.

Az ötödik csakránk a torokcsakra. Eleme az éter, itt már erősen távolodunk az anyagtól. Közvetít az érzelmek (szívcsakra) és a gondolatok (a felső két csakra – homlokcsakra és a koronacsakra) között. Ahhoz, hogy a torokcsakránk, és ezzel a kommunikációnk jól működjön, szükségünk van egy stabilitást adó gyökércsakrára, egy jól működő szakrális csakrára, ezen a szinten felismerjük a többi embert és kapcsolódunk hozzájuk, nagyon fontos a napfonat csakra, hiszen ha kevés az önbizalmunk, hogyan is tudnánk felvállalni a véleményünket és elmondani másnak, és persze a szívcsakra is nagyon fontos, segít, hogy megértsük a másikat, átérezzük a helyzetét, és úgy kommunikáljuk vele, hogy közben ne bántsuk meg, még ha negatív visszajelzést is adunk neki.

A torokcsakra szanszkrit neve visuddha, mely tisztát, megtisztulást jelent. Szimbóluma a tizenhat szirmú égszínkék lótuszon ülő mantramag, melyet egy kék kör vesz körül (ez az éter ábrázolása). Mantrája a HAM.

Belső állapota: az eszmék szintézise szimbólumokká

Az ide tartozó kulcsszavak a következők: kommunikáció, erőszak- és manipulációmentes kommunikáció, őszinteség, önuralom, hallgatás, belső csend, értő figyelem, intuíció, kreativitás.

Nagyon fontos érzelmeink, impulzusaink kikommunikálása, akkor is ha épp negatív visszajelzést szeretnénk adni. Ha nem engedjük ki szavak formájában ezeket az érzéseket, hanem visszanyeljük az minket fog marni, bántani. Az alsóbb csakrák megfelelő működése esetén meg tudjuk úgy fogalmazni a véleményünket (még ha kritika, vagy negatív is), hogy ne bántsunk meg mást. De ebben az esetben a másik tud rá lépni, tud a viselkedésén változtatni, míg ha nem mondjuk ki a bennünk lévő feszültséget, akkor csak minket pusztít és a végén sokkal nagyobbat robban, amikor a sokáig gyűjtött kis sérelem egyszerre tök ki.

A torokcsakra másik oldala az értő figyelés és hallgatás, amikor kritikátlanul hallgatok valakit és igyekszem belehelyezkedni az ő helyzetébe, átérezni azt, s ha kell akkor ebből az állapotból reagálok arra, amiket mondott. Ide tartozik, hogy önmagam is meghallgatom, azt a belső hangot, ami egy döntéshelyzetben mindig először szólal meg bennem és mindig az jó választ adja a kérdésekre, de sokszor ignoráljuk, vagy racionálisan megmagyarázzuk magunknak, miért nem az a döntés lesz a helyes. A torokcsakra tisztításával ezek a készségek fejleszthetőek és javíthatók.

Az ide tartozó testrészek: a száj, a nyelv, a fogak, a torok, a gégefő, a hangszálak, a nyelőcső, a hörgők, a nyirokrendszer, a tüdő, az állkapocs és a hallószervek. Belső elválasztású mirigye a pajzsmirigyNem megfelelő működés esetén ezek a részeink betegedhetnek meg. Torokcsakra zavart jelez a merev váll, az állandó krákogás és a torokfájás, felsőléguti panaszok is.

Kibillenés esetén a következő dolgokkal lehet harmonizálni a torokcsakrát:

  • Színe: égszínkék
  • Érzékszerve: hallás
  • Illata: eukaliptusz, fenyő, zsálya
  • Gyógynövényei: a körömvirág , a rhexia és a hajnalka
  • Mantrája: Ham
  • Zenéje: “A torokcsakra zenéje sodró, áradó hangzás, abban segít, hogy ki merd mondani, amit gondolsz, hogy fel merd vállalni önmagad, meg tudd mutatni, ki vagy valójában, őszintén, félelmek és görcsök nélkül. A torokcsakra energetizálásra megfelelőek a spirituális énekek, a visszhangeffektusokkal gazdagított „new age”-zenék, a hárfa hullámzó játéka, illetve az olyan akkordokkal és zongorafutamokkal tarkított zenedarabok, melyek egy folyó sodrásához hasonlítanak. Elindul, és nincs megállás, egyszerűen visz magával.” (forrás)
  • Kristálya: szodalit, türkiz, akvamarin és más kék színű kövek
  • Eleme: éter
  • Ételei: az áfonya, a szeder, a szilva, a mazsola és a tengeri alga, illetve a szellemi energiákat növelő ételek.
  • Tevékenységek: zenehallgatás, éneklés, nevetés, dúdolás
  • Jógás gyakorlatok: minden pránajáma (légzőgyakorlat) segít kiegyensúlyozni a torokcsakrát, ezek közül az Udzsáji légzés a leghatékonyabb. Minden olyan ászana, mely a nyakat és a vállat átmozgatja áldásos hatású, különösen a gyertya póz (szarvangászana), az ekepóz (halászana) és a halpóz (macjászana), illetve a torokzár (dzsalandhara bandha) alkalmazása gyakorlás közben.
  • Vizualizációk: kék szín légzés: képzelj egy ragyogó kék fényt a torkodban, ami a légzésed ritmusára pulzál: belégzéskor mindig kitágul, kilégzéskor összehúzódik.
  • meditáció: mantra meditáció, hangtálas, hangszeres, zenés meditációk
  • Mantra: minden mantra éneklés energizálja a tüdőt, a szív- és torokcsakrát, különösen jó lehet az AUM mantra.

Még csatlakozhatsz a Csakra Jóga Tanfolyamohoz!

És a végére itt a kedvenc torokcsakra meditációm:

Az ezt megelőző bejegyzésben már volt szó arról mik is azok a csakrák, és miért fontos foglalkozzunk velük.

Minden csakrához tartozik több minőség, belső állapot és életterület, ha megvizsgáljuk életünk ezen részeit, akkor meg tudjuk állapítani, csakránk jól működik-e vagy elakadásokkal küzd. A csakrák különböző tulajdonságokkal rendelkeznek: egy szín, egy drágakő, egy illat, egy mantra (egy hang vagy szótag), egy mudra (kéztartás), egy szimbólum, egy elem, egy érzékszerv, egy zenei hang tartozik hozzájuk, amikkel harmonizálni lehet őket, s amivel harmonizálni lehet azt az életterületet, amit szabályoznak.

Ezek az energiaközpontok lépcsők az anyag és a szellem között, a harmadik csakránk: a Napfonat csakra, mely a köldök környékén helyezkedik el. Ez még mindig az anyagi világhoz kapcsolódik, eleme a tűz. Ez az energia, melyhez kell a két alsó csakra támogatása: a gyökércsakra anyagi minősége és a szakrális csakra mozgása. Szanszkrit neve: manipura, mely drágakövet (mani) és várost jelent (pura). Szimbóluma a tízszirmú lótusz, melynek közepe a tűz vörös színében pompázik, míg a lótusz többi része aranyló sárga. A lefelé néző háromszög oldalán három „T”-forma található, ami a hindu tűzszimbólumnak felel meg. A yantra (geometrikus ábra) közepén a RAM mantramag található.

Belső állapota: öröm és düh

Életünk területei, melyek ide tartoznak: önbizalom, teremtő erő, életünk megélése és irányítása. A tűz típusú napfonat csakrán keresztül jut el hozzánk a Napból áradó energia, amely táplál minket és testünknek életerőt kölcsönöz. Az alsó két csakra egységével itt eljutunk életünk tudatos alakításához. Ehhez a csakrához tartozik a szabadság, az erő és a hatalom kérdése, hogy én irányítok, vagy engem irányítanak. A tetteinkért és döntéseinkért visszavesszük a felelősséget, életünk minden helyzetében mi döntünk. Az alázat és a hatalom megfelelő megélését gyakorolhatjuk itt. Ide tartozik még a belső erő, hatalom, uralkodás és alázat, harag, agresszivitás, az érzelmek teljes spektruma, az árnyoldalad elfogadása / árnyékszemélyiség, emésztés testi-lelki síkon, bátorság és félelem, és a NEM-et mondás képessége.

Egy jól működő napfonat csakra esetén érvényesítjük az akaratunkat és elérjük a céljainkat, úgy hogy senkit nem sértünk vele és senkit sem manipulálunk. Képesek vagyunk az aktív cselekvésre, terveinket megvalósítjuk, párkapcsolatunkban egyenrangú félként vagyunk jelen, őszintén, tiszta szívből szeretünk (akinek jól működik ez a csakrája, az párkapcsolat nélkül, önmagában is boldog). Nem viselünk álarcot, hanem magunkat adjuk, megfelelő az önbizalmunk, tisztában vagyunk képességeinkkel és erősségeinkkel. Tudunk Nem-et mondani és meg tudjuk emészteni életünk történéseit testi és lelki síkon.

Kibillent, energiahiányos napfonat csakra esetén úgy érezzük, hogy nem mi irányítjuk az életünket, hanem más emberek és a körülmények áldozatai vagyunk (az ilyen emberek mindig másra mutogatnak, ha rossz dolog történik velük). Nem tudjuk érvényesíteni önmagunkat, nincs önbizalmunk, erőtlennek és akarat-nélkülinek érezzük magunkat. Nem tudunk NEM-et mondani, mártírrá válunk, aki saját igényeit háttérbe szorítva másokat szolgál (munkahely, család). Túlműködés esetén pedig mi uralunk másokat, elszívva az energiájukat, nem tudjuk kezelni a dühünket, egoistává és zsarnokká válunk.

Nem megfelelő működés esetén a következő testi tünetek jelentkezhetnek: cukorbetegség, gyomorégés, gyomorfekély (mindenféle emésztési probléma), krónikus fáradtság, hízás a hasra.

Az ide tartozó testrészek: derék, a hasüregi szervek, a gyomor, a máj, az emésztőrendszer, izmok és vegetatív idegrendszer tartozik ide

Az ide tartozó hormonok: inzulin és adrenalin.

Kibillenés esetén a következő dolgokkal lehet harmonizálni a napfonat csakrát:

  • Színe: napsárga – ruhák, színmeditáció
  • Érzékszerve: szem, látás
  • Illata: bergamott, levendula, rozmaring
  • Mantrája: Ram
  • Zenéje: ritmusos, tüzes zene, illetve szimfonikus zenekarral létrehozott zene, amiben lassúbb és gyorsabb, líraibb és dinamikusabb részek váltakoznak
  • Kristály: citrin, tigrisszem
  • Eleme: tűz
  • Ételei: Ételei a könnyen emészthető, vitalitást, a máj és hormonrendszer működését fokozó, a kiválasztást segítő, méregtelenítő ételek, mint a citrom, a grapefruit, sárgarépa, a kukorica.
  • Tevékenységek: ha kevés benned a tűz, akkor csinálj valami új és váratlan dolgot, pl. menj el egy olyan foglalkozásra, amit még nem csináltál (zumba óra, konditerem). A mozgás jól éleszti a tüzet. Próbálj ki bármilyen dolgot, ami felráz.
Image result for manipura chakra
Kép forrása

Még csatlakozhatsz a Csakra Jóga Tanfolyamohoz!

És a végére itt a kedvenc napfonat csakra meditációm:

És itt egy Napfona csakrát energetizáló csodás zene:

Az ezt megelőző bejegyzésben már volt szó arról mik is azok a csakrák, és miért fontos foglalkozzunk velük.

Minden csakrához tartozik több minőség, belső állapot és életterület, ha megvizsgáljuk életünk ezen részeit, akkor meg tudjuk állapítani, csakránk jól működik-e vagy elakadásokkal küzd. A csakrák különböző tulajdonságokkal rendelkeznek: egy szín, egy drágakő, egy illat, egy mantra (egy hang vagy szótag), egy mudra (kéztartás), egy szimbólum, egy elem, egy érzékszerv, egy zenei hang tartozik hozzájuk, amikkel harmonizálni lehet őket, s amivel harmonizálni lehet azt az életterületet, amit szabályoznak.

Ezek az energiaközpontok lépcsők az anyag és a szellem között, ezért az első csakránk: a gyökércsakra, mely a gerincoszlop legalján helyezkedik el, kötődik leginkább az anyaghoz. Szanszkrit neve: múládhára – a gyökér helye, szimbóluma a négyszirmú, mélyvörös színű lótusz, ezen van rajta a csakra szanszkrit betűje, mely a LAM mantrának felel meg.

Belső állapota: nyugalom, biztonság, stabilitás

Életünk területei, melyek ide tartoznak: az anyagi világgal összekötő dolgok: a saját test, táplálkozás, pénz, további, anyagi javak, túlélés, a hétköznapi életben való boldogulás és a hétköznapi feladatok ellátása.

Egy jól működő gyökércsakra esetében pozitív életszemléletűek vagyunk, optimisták, bízunk a létben, hogy minden, ami történik velünk az a javunkat szolgálja. Szeretjük a testünket, figyelünk szükségleteire, birtokában vagyunk azoknak a dolgoknak, melyre szükségünk van, és megtartjuk azokat. Egyensúly van az aktivitás és a passzivitás között, tehát eleget pihenünk, eszünk, mozgunk.

Kibillent, energiahiányos gyökércsakra esetén mindig félünk valamitől (nem lesz elég pénzem, megtámadnak, stb.), enerváltak, motiválatlanok vagyunk, igyekszünk letudni egyik napot a másik után, nem látjuk meg a szépséget az életünkben, kívülállónak érezzük magunkat az életünkben, nem szeretjük a testünket, és állandó problémánk van a pénzzel, anyagi javakkal. Túlműködés esetén az anyagi javakba ragadunk, gyűjtünk, harácsolunk, akkor is ha arra már nincs szükségünk. Nem megfelelő működés esetén a következő testi tünetek jelentkezhetnek: elhízás, anorexia, székrekedés, hasmenés, gerincproblémák, fog- és körömproblémák, isiász.

Az ide tartozó testrészek: lábfejek, lábak, vastagbél, fogak, köröm.

Kibillenés esetén a következő dolgokkal lehet harmonizálni a gyökércsakrát:

  • Színe: ragyogó vörös és a földszínek – meditáció ezzel a színnel, ilyen színű ruhák viselése)
  • Érzékszerve: szaglás
  • Illata: cédrus, szegfűszeg, fahéj, rozmaring, levendula, szantálfa – ilyen illatú füstölő, vagy egy illatos fürdő)
  • Mantrája: Lam
  • Hangja: 194.18, 256 & 396 Hz, – dobbal és ütőshangszerekkel alkotott zene harmonizálja leginkább a csakrát, dinamikus törzsi zenék, melyek alapja az ember és a természet közötti kapcsolat
  • Kristály: vörös jáspis, hematit, vérkő
  • Eleme: föld – minden földdel kapcsolatos tevékenység: kertészkedés, agyagozás, főzés, növényekkel, állatokkal való foglalkozás
  • Mozgás: kirándulás, séta / kocogás a természetben
  • Önmagunk kényeztetése is segít a csakra harmonizációjában: örömteli mozgás, masszázs, fürdő
  • EVÉS: a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálék magunkhoz vétele
Image result for muladhara

Önszeretet, önmagad táplálása, gondoskodás önmagadról és fizikai testedről. A gyökércsakra az a föld típusú energiával töltekező stabil alap, amelyre az egész csakra rendszerünk épül, amely nélkül nem lehet továbbfejlődni. Ez köt össze minket az anyagi világgal. Szilárd talajt ad lábunk alá, melyre felépíthetjük életünket, ugyanakkor gondoskodik az alkotó tevékenységünkhöz szükséges energiákról is. Ide tartozik az ősbizalom, az életösztön, ezért ha ez a részünk nem működik jól, az az életünk minden részében gondot okozhat.

Még csatlakozhatsz a Csakra Jóga Tanfolyamohoz!

És a végére fogadd szeretettel a kedvenc gyökércsakra meditációm. 🙂


csakra (szanszkrit: चक्रम्) szó “kereket” , vagy “kört” jelent, de jógikus szövegkörnyezetben inkább az “örvény” jelentés megfelelőbb. A csakrák az ind filozófia hagyományai szerint az emberi testben elhelyezkedő energiaközpontok, amik irányítják a testünkben lévő életenergia (prána) körforgását. Az ősi hindu iratok szerint több ezer, mások szerint több tízezer csakra van a testünkben, de általában a 7 fő energiaközponttal szoktunk foglalkozni.

Read more